Szertartásvezetőként felkérést kaptam egy 50. házassági évforduló celebrálására. Az idős házaspár kérésére gyermekük keresett meg, és hozott össze engem a szülőkkel. Általában a család szervez meg egy ilyen nemes eseményt a szülőknek, ahová meghívják a közeli családtagokat: gyermekeket, unokákat, dédunokákat, azok párjait, ismerősöket, barátokat.
Így ez nem egy megszokott meglepetés szertartás, hanem Magdi néni és Jancsi bácsi szeretné megélni frigyüket úgy, mintha az lenne az igazi, az 5 évtizeddel ezelőtti Nagy Napjuk, ezúttal családdal, barátokkal egy jó kis lagzi kíséretében.
„Angyalom, ennek olyan szépnek kell lenni, mintha most lenne az esküvőnk. Szeretnék ragyogni, kinyílni, felszabadulni.” – ez a kérésük.
50 évvel ezelőtt olyan szegénységben éltek, hogy nem volt lehetőségük lakodalom tartására, akkoriban „felvéve azt a legszebb ruhájukat, amilyük éppen volt” bementek a hivatalba, a 2 tanú és az anyakönyvvezető – „Puskásné” jelenlétében mondták ki az igent, majd elmentek az akkori Béke étterembe (ma eurós bolt a posta szomszédságában) és megettek egy ebédet. Karikagyűrűjük sem volt, úgy kértek kölcsön arra az alkalomra, hogy összetartozásukat a gyűrűhúzással meg tudják erősíteni. Vajon hitték-e akkor, hogy ez a fogadalom egy életre szól? Igen, hitték, mert tudták, hogy a legnagyobb gazdagságuk a szeretet.
Magdi néni kezén volt egy karikagyűrű, rákérdeztem…azt még a régi Jugoszláviában csináltatták maguknak évekkel az esküvő után, melyet a Papa a munkája révén sosem viselt amúgy, a Mama pedig „kinőtte” a sajátját, ezért egy ékszerdobozban pihentek évekig. Két évvel ezelőtt a születésnapjára Magdi néni a testvérétől kapott egy gyűrűt, akkor eszébe jutott, hogy meg is nézi az itthoni
„kollekcióját”, amikor előkerültek a karikagyűrűk is, és legnagyobb meglepetésére a Papa gyűrűje jó volt az ujjára, azóta hordja a Papáét.
A mostani „esküvőre” elmentek, hogy együtt gyűrűt válasszanak maguknak, azért, hogy a szertartáson ezúttal a saját gyűrűjükkel pecsételjék meg összetartozásukat.
Sőt egyedi készítésű menyasszonyi ruha, és menyasszonyi csokor is lesz!
Az eredeti házassági anyakönyvi kivonatot megőrizték ahogy kell, ugyanígy a közel 80 éves születési anyakönyvi kivonatokat is…láthattam, kezemben

tarthattam ezeket az okiratokat…legutóbb anyakönyvvezetőként, az 1895-től vezetett anyakönyvek felnyitásakor és azokba bejegyzéskor éreztem hasonlót.
Ennyi információm volt Magdi néniről és Jancsi bácsiról, amikor egy nyári délutánon szívélyesen, házi málnaszörppel, és Magdi néni specialitása: unokáinak kedvence az „atomsütemény”, amúgy csokis alagút sütijével vendégül láttak otthonukban, hogy az ilyenkor szokásos beszélgetés kapcsán elmondhassák nekem az ő történetüket, és azt, hogy miként szeretnék megélni az általuk megálmodott családi eseményt: a házasságkötésüket, mely során a
„hagyományos régi dolgokat szeretnék ötvözni a mai modern elemekkel”.
Nyitott ajtóval vártak, és amikor megérkeztem, Magdi néni mosolygós arca fogadott, nagyon kedves volt, Jancsi bácsi a kanapén ült, éreztem, hogy készültek a találkozásra, számukra nagyon fontos ez az esemény. Hellyel kínáltak és Magdi néni nyomban bele is kezdett…majd 3 óra elteltével azon kaptuk magunkat, hogy mennem kell, mert a gyermekeim várnak.
A kastélyban, a Fehér tükörteremben lesz a szertartás, ennek kapcsán Jancsi bácsinak eszébe is jutott, hogy a kastély bejáratnál van egy lovasszobor…2 ekével… aminek a szarvain szoktak a barátaival „lovagolni” gyermekkorukban. Ez a szobor anno a Fő téren állt a templom bejárat és a gimnázium bejárat között. Jancsi bácsi a Kossuth L. u. 43-ben lakott 3 éves korától 8 éves koráig, akkoriban taxiállomás volt a Fő téren, meg fodrászüzlet, kicsivel lejjebb egy cipész is volt, a Molnár bácsi, annak a helyén most egy 4 szintes társasház van. Utána a Lévay Oszkár utcában laktak 2 évig, ez közvetlenül a Kossuth L. u mellett volt, majd ugyanaz az utca és a Deák Ferenc utca sarkán laktak 1956-ig.
Visszakanyarodva a ceremóniára, kérdeztem őket a házaséletükről, természetesen a kezdetektől.
1968. december 7-én házasodtak össze.
Nagyon édesen mesélték, hogy évekig december 6-án ünnepelték a házassági évfordulójukat. Tavaly december 8-án – mert az 50. akkor volt…azt mondta a kedves férj, hogy nem is 6-án, hanem december 8-án volt az esküvő, mire a kedves feleség biztos volt benne, hogy 6-án. Erre elővette Magdi néni a hagyományos, régi, keményfedeles, bordó színű személyi igazolványát, (ahogy ő mondta: az „ősleletet”) amelyben még szerepeltek „ilyen” adatok, és így tudták meg, hogy valójában egyikük sem tudta jól 5 évtizeden keresztül se nem 6-a, se nem 8-a, hanem az arany középút, december 7-én volt az esküvő. „Jók vagyunk, mi????” – jót kuncogtunk ezen mindannyian.

Megittuk a finom házi készítésű málnaszörpöt, melynek a színe a szeretettel teli légkört koronázta meg, közben ismét egészet ütött az óra, majd feltettem a szíveket megnyitó kedvenc kérdésem, amelyre mindenki kellemesen emlékszik vissza.
Hogyan ismerkedtek meg? Hogy történt? és a válasz:
„Hát ez sehogy sem történt, valahogy csak történt. Nem is tudjuk…csak jött. Egy munkahelyen dolgoztunk.
Magdi néni nagyon nehéz időszakot élt meg akkoriban…Jancsi bácsinak aztán eszébe jutott egy emlék. „V. Kati mondta: Vidd már el nekik azt a láda almát!” Céges alma volt, melyet szétosztottak a dolgozók között, és Jancsi elvitte, ami Magdinak nagyon jól esett, hogy valaki gondol rá. Aztán kedves szó-kedves szót követett és csak úgy kialakult. Másfél éves tisztelettel teljes barátságból lett holtomiglan-holtodiglan kapcsolat nagyon nagy szeretetben és békességben élve. Jancsi bácsi a felesége szerint egy igazi anyaszívű apa, aki férfiként, apaként, férjként végig komolyan gondolta.
Annak idején KISZ kölcsönt vettek fel, hogy házat vehessenek, tojást tojó tyúkokat tartottak, melyet eladtak. Abból lett autó.
És az évek teltek, és ők nagy szeretetben nevelték gyermekeiket, egyengették útjukat, segítették őket a négy unokával együtt a mai napig.
És hogy Magdi néni szerint mi a titok? A titok az, hogy tudjon az ember a múltbéli sérelmeken, bántásokon túllépni, meg tudjon mindent bocsátani, ne hánytorgassa, ne emlegesse, és ne gondoljon mindenbe bele valamit.
Ő ebben nőtt fel, a szülei is ilyenek voltak, ők tudtak tolerálni, kedvesnek lenni.
Vallja, hogy minden ember képes erre, csak idő kell, mert nem minden ember képes erre azonnal.
És kiváló példát a kitartásról, a felelősségvállalásról, a tiszteletről, a szeretetről a szülők mutatták meg mindkettejüknek, akik szintén megérték az 50. házassági évfordulójukat – mindkét család! És mindegyik meg is volt csodálatosan ünnepelve, a mama szüleié „nem is akárhogyan”:
Jöttek a Tanácstól, jöttek az iskolától az úttörők, a kisdobosok, Keszthelyen a Fő téri nagytemplomban volt a szertartás, ott ahol a szülők 1934-ben házasodtak.

Magdi néni kedvenc dala Chris Reától az út a pokolba címü „Road to hell”. Ezen jót viccelődtünk, fő a vidámság, a jókedv…végül megegyeztünk, hogy nem erre a dalra fog bevonulni „menyasszonyként az esküvőn”.

Magdi néni közben kiment a konyhába kávét főzni, addig Papát faggattam
…meséljen…
„Akkor más világ volt, nem jártunk ennyit erre-arra, keveset láttunk a világból. Keszthelyen kívül csak Budapestet láttam, mert ott jártam a technikumba az elég nagy szám volt akkoriban, a Puskás Tivadar távközléstechnikai iskolába, 1961- májusában végeztem, ki sem léptem az iskolából, vártak már a munkahelyen, a postán, mindenkinek megvolt már a helye, mert az iskolában jöttek kiválogatni Bennünket. Végig ugyanaz az egy munkahelyem volt. 1961-1996-ig, melynek négyszer változott meg a neve ez idő alatt. Aztán vállalkozóként dolgoztam nyugdíjazásomig.
Az ő házasságukban is – mint minden házasságban voltak összezörrenések, válságos időszakok, de mondják, csak a szépre kell emlékezni! Így erről nem is beszéltek. Nem is emlékeznek : )
Azért felidéződött, hogy nehezebben élték meg, amikor 2 éves házasok voltak és a Papának be kellett vonulni katonának, tartalékos szolgálatra behívták és 3 hónapig távol volt az ország másik végén, Jánoshalmán…mama pedig otthon 2 kisgyerekkel.
Közben megjött mama a tejszínhabos capuccinoval…én, aki sportember vagyok és próbálok odafigyelni az étkezésre…megmondom őszintén nem tudtam ellenállni, és nem is akartam. Gyerekkoromat idézte a helyszín, az óra bimbammolása, a kanapé, a finom előre bekevert málnaszörp, a csokis alagút
-ami attól atombomba, hogy néha a csoki úgy megfolyik a tésztában, hogy atomfelhőre hasonlít és a tejszínhabos kávé (amit amúgy mindig visszaküldök, ha véletlenül úgy kapom egy vendéglátó helyen)…”Hízlalda” – mondtam én.
„Szintentartás” – mondta Papa. „Ez olyan mint a szemészeten az injekció, az is csak szinten tart.”- mondta Mama. Kértem is a receptet : ) és Mama a kávéját kevergetve, szünet nélkül mondta is…
Papa is hozzátett, mert mint kiderült, együtt is és külön is szoktak főzni. Ha Magdi néni nem ért rá, Jancsi bácsi főzött, úgy várta haza mamát, a mama pedig eltakarította a romokat. A kedvenc mai napig említésre méltó meglepetésétele a vesepecsenye volt, amit Jancsi bácsi akkor nem tudva, veséből készített, ami

olyannyira finom volt, mintha valódi, marhahúsból készült volna és nem sertésveséből : ) Emlékezetes a szilvásgombóca is, melyből a mai napig az alapadag a 70gombóc…hogy mindenkinek jusson a családból. És azt is meg tudtam, hogy a somogyi sárgakrumpliból, az ún. összeesős krumpliból a legjobb.
Valahogy mindig elkanyarodtunk a témától, majd vissza-visszatértünk a múltba.
Keszthelyen élték házaséletüket, Magdi néni a gyermekekkel végig otthon volt GYESen, a Damjanich utcában laktak, és 1970-75ig tojótyúkokkal foglalkoztak, 700 állatot tartottak. Mögöttük, a mai Barna ABC helyén anno kukoricaföld volt. Úgy működött náluk, hogy egy darabig elmosatták a tyúkok trágyáját a közcsatornába, aztán volt, aki zsákokban elvitte tőlük, mert kiváló volt a termőföldek táplálására.
Egy tojás 1 ft 10 fillér volt, az ÁFÉSZ vitte el minden héten, egy nyitott teherautóval. A házban volt egy olyan szobájuk, amelyben nem volt bútor, az volt a tojásraktár, ott tárolták a tojásokat amig nem jöttek értük. Ezek a tyúkok tojták össze az első autójukat. 1975. májusában, a papa születésnapján kapták meg, a vadonatúj Daciát. Akkoriban az volt a nagy szám. Papa olvasta akkor a Nők Lapjában egy hirdetésben a szlogent: hogy „ha most megrendeli, egy hónap alatt megkapja”. Még a jogosítványa sem volt meg, de ez ezért volt kihagyhatatlan ajánlat, mert akkoriban éveket (volt, hogy 5-6 évet is) kellett várni egy új autóra. 94.000.- Ft volt a Dacia ára, bordó színű volt. Mama fehéret szeretett volna. A T. asztaloséknak volt először Keszthelyen Daciájuk és mama szerelmes lett abba az autóba a formája miatt… más volt mint a Trabant, vagy a Moszkvics. Azért lett bordó autójuk végül és mégsem fehér, mert amikor elmentek érte a Merkúrba, csak ez az egy szín volt, a testvére és a férje meggyőzte a szépségéről, így belenyugodott, és annyira megszerette, hogy szó szerint megszakadt a szíve, amikor el kellett adni. Ezután lett vajszínű, majd fehér színű Daciájuk.
Lassan fáradunk…sok az emlék, az élmény, mondanánk még, mesélnénk, de az idő gyorsan eltelt, s engem is várt a családom. Azért még gyorsan megnéztünk egy fotóalbumot régi képekkel, egy kincsesládikát, és megtudtam, hogy Magdi néni bohócokat gyűjt…végig vezetve a házon, tele van a lakás mindenféle bohóccal…
Megtudtam, hogy amiben eddig is hittem, örökzöld érvényű, ez a szeretet! Semmi különleges recept nincsen a boldog párkapcsolathoz, a szabály ugyanaz mint 50 éve: tisztelet, elfogadás, kitartás, közös cél, sok munka, megbocsátás, megértés és továbblépés. Ez volt, van és lesz…élhet az ember Keszthelyen, Budapesten….bárhol…a jó emberi szívet ugyanaz vezérli.
Fő vezérelvük a vidámság, a játékosság, a viccelődés, az élethez való pozitív hozzáállás.
Én ezt tanultam Tőlük, és megteszek minden tőlem telhetőt, hogy a nagy napjukat olyanná tegyem, amilyennek megálmodták, amilyenről 50 éve álmodnak.